Monoki Kálmán

Az utca kövén ültek. Tömegek siettek el mellettük, de ők csak figyeltek. A pirosruhás kislány átkarolta testvérét és hallgatott. Apjuk jellegzetes kalapban állt előttük és mesélt nekik, talán nagy meccsekről, gólokról, játékosokról.

1953-at írtunk, a Stamford Bridge sokat látott közönsége egy londoni rivális elleni bajnokira sietett. A ballonkabátos urak és hölgyek a régi Chelsea-stadion nagykapuja felé lépdeltek, de a két kislány csak várt. Talán egy nagy játék kezdetére, talán egy utánozhatatlan mozdulatra a gyepszőnyegen…

A Chelsea klubházában kifüggesztett George Christopher Chamberlain festmény aztán 59 évvel később megelevenedett Londonban. 

Az utca kövén ültek. Tömegek siettek el mellettük, de ők csak figyeltek. A pirosruhás kislány már nem karolta át testvérét, annál sokkal izgatottabb volt. Édesapjuk sem próbálkozott mesélni, hiszen otthon már hosszú hetek óta csak erről beszélnek. A Chelsea modern stadionja felé lépdelő urak és hölgyek lenge nyári öltözetben élvezték a napfürdőt…

A két gyermek felállt és belekapaszkodott a kordon vasrácsaiba. Pár pillanat múlva egyszerre vették észre alig hétéves világuk eddigi legnagyobb kincsét a lángot, az olimpia lángját. A brit rögbicsapat korábbi kőkemény bekkje meghatódva kocogott a fáklyával, mindenki őt figyelte.

A két gyermek szótlansága már a múlté volt, ujjongtak, tapsoltak, sikoltoztak az emberekkel együtt… Aztán a láng elhaladt, és a tömeg sóhaja is halkult. Az apa szótlanul kézenfogta gyermekeit és elindultak haza. Nem volt már mire várni. Az álom teljesült, a láng már ott lobogott a szívükben.

 Az olimpia megérkezett Londonba…