Monoki Kálmán (London, 2012. 08. 12.)

Mutassuk meg a világnak, kik vagyunk - írta az Independent újságírója olimpiai felvezetésében. Pár nappal a láng kialvása előtt pedig nem tűnik elhamarkodottnak kijelenteni: Nagy Britannia megmutatta fényes arcát. Minden tekintetben, hiszen az angolok elmondása szerint emberemlékezet óta nem voltak ilyen „száraz” napjaik a szigeten, de egy olimpiai rendezést nyilván nem az időjárás miatt értékelhetnek csillagos ötösre a NOB-szakemberei. Bár igaz, ami igaz, az esőfelhők szétbombázásával Pekingben az időjárást is lehetett befolyásolni.

Az angolok megmutatták. A szervezők az olimpiai helyszíneken, a csapat a pályán. Az atlantai, csúfos kudarccal véget érő olimpia után, ahol csak egy aranyérmet szerzett a küldöttség, a szigetországban soha nem tapasztalt fejlődés következett. Akkor a Steven Redgrave, Matthew Pinsen kettős mentette meg a csapatot a teljes égéstől, bár a fájdalom így is óriási volt, Nagy Britannia Algéria és Etiópia mögött a 36. lett az éremtáblázaton. Ne felejtsük el, egy olyan őshazáról beszélünk, ahol a labdarúgás, a vízilabda, a golf és a krikett született.

Amerika után azonban új korszak kezdődött a briteknél. Az új korszak pedig a lottóval kezdődött, az 1995-ben bevezetett fogadási játék bevételeinek 25%-át ugyanis az olimpia után már kötelező volt sportra és kultúrára fordítani. A hatás nem maradt el. A britek Sidney-ben már 11 arannyal büszkélkedhettek, a Londoni 2012 játékokon 24-nél tartanak. És nem Etiópiával, hanem Kínával és Amerikával versengenek.

Ez az eredmény pedig minden idők legeredményesebb brit olimpiai szereplése. A hétköznapi járókelők, az emberek pedig megőrülnek a hazai versenyzőkért, nemzeti színű lobogóba burkolózva járnak-kelnek az utcákon és nemzetüket, hőseiket éltetik.

Egykoron a sportágakat, az új korban pedig a fejlődéstörténetet tanulhatjuk Nagy Britanniától. Ők ugyanis tényleg megütötték a főnyereményt…