Jókuti András (London, 2012. 08. 10.)

Legkésőbb a Blöff (Snatch) című Guy Ritchie klasszikus óta tudjuk, hogy mi a világ véleménye az angol kajáról: Nem ismerős? Sült hal, Tom Jones, délutáni tea, rossz kaja, még rosszabb idő, kixxx Mary Poppins... LONDON! (You know: fish, chips, cup 'o tea, bad food, worse weather, Mary xxxing Poppins... LONDON.)
Pedig nem csak a film készítése óta eltelt 12 évben fejlődött rengeteget a londoni kaja, ennek is igyekeztem utánajárni a Smasung Global Blogger program keretében. [A nyertes videópályázatomban tett vállalásom, miszerint  - bejutok az olimpiai falu kantinjába, hogy megtudjam mutatni, hogy mit esznek a sportolók – még szervezés alatt van, nem olyan egyszerű a dolog, de nem adom fel!]

Sikerült bejutnom egy izgalmas sajtóbeszélgetésre, ahol a brit konyha legfontosabb képviselői jöttek össze kora reggel, hogy megbeszéljék, hogy akkor most milyen is az a brit konyha? Jó vagy esetleg még jobb? Persze nem volt nehéz dolguk, hiszen ők maguk már komoly sikereket értek el, azaz a saját példájuk alapján elég egyszerű lenne eldönteni a kérdést. Ott volt például Fergus Henderson, aki a sertés felhasználásának tökéletesítését tűzte ki célul maga elé, amit olyan magas fokon űz, hogy évek óta stabilan Michelin-csillaggal kitüntetett színvonalon üzemel az étterme. Az orrától a farkáig, ez a jelmondata, és a logójában szereplő ugró disznónak tényleg szinte mindenét feltálalják,  ide nem vegetáriánusok járnak, hanem az ízes, zsíros falatok kedvelői, akik nem riadnak vissza egy malacfültől, vagy akár egy pacaltól sem. A mesterrel sikerült le is fotózkodnom utána, amire már csak azért is nagy szükségem volt, mert éppen pár hete csináltattam egy különleges pólót, ami épp a disznó feldarabolását ábrázolja, szerencsére elhoztam magammal Londonba is, mert nagy kedvencem lett, így egyértelmű volt, hogy a Hendersonnal való találkozásra mit vegyek fel.

Egyébként meg is dicsérte, és jót röhögött, amikor meglátta. A beszélgetésen sok érdekesség elhangzott azzal kapcsolatban például, hogy mi magunk és a szupermarket-kultúra is kicsit hibás abban, hogy eltávolodtunk a valódi ételektől, gyakran közvetlenül a vákumzacskóból dobjuk a serpenyőbe a húst, nagyon vigyázva, hogy nehogy véletlenül hozzáérjünk kézzel is. Még a blogok is szóba kerültek, az egyik étteremtulajdonos kifejezetten örült neki, hogy ma már minden vendég egyben potenciális étteremkritikus is. Minden esetre ők természetesen azt gondolják, hogy van értelme a brit kajákat propagálni és fejleszteni, akár a legegyszerűbbeket is.

Vannak ugye a klasszikus brit utcai kaják, a legismertebb a fish & chips, ami még a legszörnyűbb környéken, az éjszaka közepén sem rosszabb ám, mint bármelyik vetélytársa, de persze el lehet készíteni gyengén is, meg korrekten is. Még komoly éttermek is felveszik az étlapjukra néha, végül is sok baj nem lehet egy sörtésztában sült hallal és a friss sült krumplival. A kocsmákban (pubokban) sem a bonyolultságra törekednek általában, nem is az esztétika a fő szempont, de teljesen korrekt kajákat adnak, jó kísérő tud lenni akár egy kis sült krumpli sajttal és - a híres angol reggeliből is népszerű – baconnel. Általában komoly zsírtartalommal rendelkeznek ezek a kicsit sem fogyókúrás fogások, de nem is az a céljuk, hogy a hatékony diétát támogassák. De asz ízes és kicsit nehezebb hagyományos pub fogások mellett elindultak már évekkel ezelőtt a gasztropubok is, ahol az egyszerű külső sokkal kifinomultabb ételeket rejt. És a következő lépcső volt az, amikor a fine dining, az elegáns éttermek közül páran is hátat mertek fordítani kicsit a francia konyhának, és a saját hagyományaikhoz nyúltak vissza.

Szerintem is jó a brit kaja, csak így tovább, ettem is utána ebédre egy csodálatos császárhúst!