Monoki Kálmán (London, 2012. 08. 11.)

Adzo Rebecca Kpossi 13 éves korát megszégyenítő magabiztossággal taposta a londoni uszoda rajtkövét. A togói úszó magabiztosan jelentette ki a játékok előtt: „Egyszer érmes szeretnék lenni”.

Hokecu Hirosi 71 évének minden tapasztalatát összegyűjtve irányította lovát a londoni pályákon. A japán olimpikon 1964-ben tette magát először próbára az olimpián, most pedig újra megmutatta magát a világnak.
Kpossi és Hirosi, a legifjabb és a legidősebb, és egy közös cél, maradandót alkotni a játékokon.

Az ifjú Jamie talán 7 éves lehetett. Apja kezét fogva sétált az Olimpiai Parkban. Arca pirosan izzott a szokatlanul meleg londoni nyárban. A csaphoz lépett és megnyomta a gombot. A vízcseppek játékosan, egymást előzgetve csordultak le állán.

Egy kerekesszékes hölgy figyelte, közvetlenül a csap mellett. Haja hófehér volt, arcán már látszottak a letűnt korok fájdalmai, de szeme még fiatalosan mosolygott. A fiúra nézett és ő is vizet kért…

- Tudja, ez a legszebb az egészben – mondta az idős hölgy férje. – Emberek között minden más. Ilyenkor megpezsdül az élet. Tudja miről beszélgettünk az előbb a feleségemmel? Hogy fiatalon miért hagytuk abba a kosárlabdát…

Az idős férfi felállt és feleségére nézett. A kerekesszék fogójára tette a kezét és meglökte a járművet. Lassan haladtak, de a tömegben egy pillanat alatt eltűnt alakjuk…

Az a legszebb az egészben, hogy ilyenkor csak egy dologról lehetett volna érdeklődni az idős házaspárnál. Nem az életről, nem a halálról, nem a háborúról, hanem csak egy dologról…

„Tessék mondani, miért hagyták abba fiatalon a kosárlabdát?”